Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

 Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán a megállapodás tart össze, később azonban egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

 

Előfordul néha, hogy nem tudok azonnal írni egy könyvről, csak halogatom. Mindig más-más oka van és ritkán fordul elő. Az Esti ködök kertjénél is ez történt, már napok óta hevert az íróasztalomon, mintha nem akartam volna távol kerülni tőle. Úgy gondoltam nehéz írnom róla, mert hogyan is adhatom vissza azt a szépséget, amiben  a könyv olvasása közben részem volt, hogyan írhatom le azt a nyugalmat, ami olvasás közben eltöltött. Nagyon régen olvastam már ilyen hosszú időn keresztül könyvet, egészen egy hétig tartott. Ez nálam soknak számít, mert annyi olvasnivalóm van, hogy csak olvasom egymás után őket, egyik kalandból a másikba csöppenek, igyekszem gyorsan olvasni. De ezzel a könyvvel sikerült lelassulnom, átélnem a zen, a meditáció adta szépségeket  Aritomo japánkertjén keresztül.

 

Úgyhogy következzék az én köszönetnyilvánításom:

 

Köszönöm az írónak, hogy immár másodszor részesülhettem  egy csodálatosan megírt könyv élményében, amelyben  átélhettem magát, az írás szépségét. Ahol annyira erősen jelennek meg a leírt képek, hogy ott éreztem magam Aritomo japánkertjében, éreztem a nyugalmat és Jün-ling szemén keresztül gyönyörű képekben jelent meg előttem Jurigi, a mesterien elrendezett köveivel, a fűre szórt avarral, a tóval és a művészien megtervezett látványelemekkel. Láttam a szürke gémet és a tóban tükröződő pavilon épületét. Nekem már semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak élveznem ezt a szépséget és nyugalmat.  Mindazonáltal betekintést nyerhettem – magától a császár kertészétől – a japánkertek kialakításának irányelveibe, értőbb szemmel figyelhetem ezután az efféle kertek szabályosságát, mert sikerült megértenem őket.

 

Köszönöm Tan Twan Engnek, hogy olyan kivételes emberekkel ismerkedhettem meg, mint Aritomo, Jün-ling, Magnus és Emily, Frederik, Tacudzsi és Ah Csöong. Hogy megismerhettem mindannyiuk életét, egyéni történetét, amely tragédiákat is hordozott, de Aritomo kertjének ölelésében mégsem a szörnyűségekről szólt a történet, hanem életről, időről, elmúlásról, élni akarásról, saját akaratról, lelkiismeretről, összetartásról és szeretetről. Megrázott Jün-ling története, de a kert nyugalma rögtön megvigasztalt. Még a monszun időjárása is megnyugtatóan hatott rám Aritomo házából.

 

Köszönöm még a szerzőnek azt is, hogy ismét Malajziába repített, A Madzsuba teaültetvényre és Jugiribe látogathattam, megtudtam hogyan készül a fecskefészekleves és hogyan szerzik hozzá a fecskefészket, köszönöm, hogy gyarapodhattak történelmi ismereteim, megtudtam mi az a horimonó, mik azok az ukijo-e művek és milyen művészet a sakkei. 

 

Ismét megállapítottam, hogy egy háborúban mindenki áldozat, a háború szörnyű, a háborúban a legfőbb ellenség a hiábavalóság, a hatalomvágy és az értelmetlenség, de mint írtam ez a történet nem a háborúról szól, nem is az 1951-es Malajzia kátéinak kegyetlenkedéseiről, nem is az egyes emberekről, hanem az Esti ködök kertjéről.