Forrás: Wikipedia 

Chilei bányászok rekedtek egy copiapói hegy gyomrába, ami 2010. augusztus 5-én beszakadt. Harminchárom férfit hirtelen foglyul ejt 700 méter mélyen a bánya. Kaja, víz, levegő, fény alig-alig akadt. A hegy forró gyomrából történő kijutásukat egy 180 méter magas és 700 millió kilós szikla akadályozta meg. A szikláról sok mindent lehet gondolni, de az biztos, hogy nem ugyanarra a sziklára gondolunk, mert ez az Empire State Buildingnél is kétszer nehezebb. Ez utóbbi marha nagy, a tetejéről be lehet látni és meg lehet érteni New Yorkot.

Héctor Tobar: A sötét mélyben

Fordította: Takács Zoltán, Tarandus Kft., 2015, 448 oldal, 3890 Ft

Első mondat: A San José-bánya egy kerek, sziklás és kihalt hegy gyomrában található a chilei Atacama-sivatagban.

 

Így nézett ki:

A súlyos és megrázó heroikus katasztrófatörténetet az egész világ élő egyenesben követte, az augusztus 5-től október 13-ig tartó mentési művelet aktív részesei lehettünk, de csak kívülről. A Pulitzer-díjas Héctor Tobar szuperrészletes, és pont emiatt rendkívül drámai riportregénye (itt beleolvashatsz), A sötét mélyben megmutatja, hogy élte túl mind a 33 férfi a balesetet, illetve színes képet kapunk hőseink családi hátteréről, életéről és motivációiról is. A bánya története egyben egy társadalom története is, mert talán elkerülhető lett volna a baleset, ha mindenki betartja az előírásokat, ha nem 12 órás műszakok vannak, ha nem kapja meg a bánya az engedélyt azután, hogy 2007-ben már bezárták egyszer egy baleset miatt, ha a profit reményében nem kockáztatják a dolgozók életét. Ahogy például a bányát üzemeltető cégnek is rögtön be kellett volna indítania a mentést, nem várva addig, hogy a családtagok kierőszakolják azt.

A könyv nem próbálja meg kitalálni, mi történhetett lent a bányában, mert az a szépirodalom dolga, hanem rendkívül sok és hosszú interjú után megpróbálja rekonstruálni a történéseket. A szerző egy interjúban non-fiction novel-nek nevezte a könyvet, mi nevezhetjük tényregénynek. Az emlékezés egyfajta teremtés is, és ezért borzasztó veszélyes is tud lenni: a szerző nagyon könnyen írhatott volna egy pátosszal, szenvedéssel és feszültséggel teli regényt, ami az emberek heroikus győzelmét énekli meg a természet felett. Ezzel szemben dráma, feszültség, szenvedés van – heroizmus és pátosz nincs –, és csupa olyan férfi, aki lassan felfogja, akár meg is halhat a bányában. Tizenhét napig mindenféle remény ellenére úgy éltek, hogy egyre kisebb volt az esélyük arra, hogy valaha elhagyják a levegőtlen bányát. Ekkor viszont sikerült a fúróval átütni a falat. Ekkor kaptak ételt és kommunikációs eszközöket is. Szerencsére az összezárt csoportban a közösségépítés nem úgy működött, mint A legyek urában, itt figyeltek egymásra, önszerveződtek, együtt próbálták túlélni. Beosztották az ételt, az italt, imádkozni kezdtek, és folyamatosan azon pörögtek, hogyan szabadulhatnának ki.

A könyv valódi főszereplője nem a hegyben rekedt 33 ember, és nem is a felszínen segítő halomnyi családtag, mentő vagy mérnök, hanem a hegy. A legenda szerint a hegy egy nő, akit minden alkalommal megsértenek a bányászok, amikor behatolnak a hegybe, ezért sír szikladarabokat, köveket. Tobar aprólékosan mutatja be a hatalmas hegyet, amit szelídnek ismerünk meg, később törékenynek, hogy utána felfoghatatlannak, fullasztónak és félelmetesnek mutassa. Ez a hegy egy olyan létező, aminek saját nyelve, arca és vallása van. Az emberek, akik ismerik a hegyet, félik is. Nem véletlenül imádkozott értük a pápa, Pelé vagy Barack Obama.

Tobart a katasztrófában nem a katasztrófa milyensége, hanem a benne lévő emberek érdeklik. Magyarul: nem különböző kameraállásokból mutatja meg feszült zene alá keverve, hogyan omlik össze a hegy, hanem bemegy egy folyamatosan mozgó kézi kamerával és interjúzik. A bányászok nem túl vidám, erőszakkal, piálásokkal, családi problémákkal teli történetei mellett ugyanezeket az embereket a családi és baráti környezetükben is ábrázolja. Egy ember nemcsak önmagában, hanem a másokkal történő interakcióiban is létezik. 69 nap összezártságban és egymásra utaltságban pedig kiismerszik az ember.

A sötét mélyben simán lehetne egy csodálatos túléléstörténet, de sajnos nem lett az. Hiába élte túl a bányaszerencsétlenséget mind a 33 férfi, a további életük nem a legjobban alakult. A kárpótlásul kapott pénzből nem tudtak megélni,a médiafelhajtás elmúlt, sokan borzasztó anyagi helyzetbe kerültek, többen alkalmatlanná váltak a munkára, és voltak, akik öngyilkosságot kíséreltek meg.