Barion Pixel
Sarkosan fogalmazva (Szentmihályi Szabó Péter)

A kínálatban magyar és külföldi szépirodalom egyaránt jelen van, történelmi regények, mesék, ezoterikus és spirituális művek, de örvendetes módon az élő hazai szerzők vannak túlsúlyban, akik rendhagyó irodalomórán mutatták be munkáikat, színészek tolmácsolásában.

Az Echo Tv Könyv című műsorában az utóbbi időben csak szomorú könyvkiadókat tudtam bemutatni, tényleg katasztrofális a helyzet. A válság miatt jóval kevesebb a vásárló, ráadásul a terjesztők sem fizetnek, nem is sorolom a bajokat, hiszen mindig a kultúra issza meg a levét először a recessziónak: háborúban hallgatnak a múzsák. Éppen ezért keltett nagy feltűnést egy új könyvkiadó indulásának a híre: a győri székhelyű Tarandus kiadó egyszerre tizenkét könyvvel mutatkozott be a parádés gálaesten, melyet Szőcs Géza kulturális államtitkár nyitott meg. A kiadó tulajdonosa Réti Attila agrármérnök, aki 2010-ben megvált sikeres vállalkozásától, a Kaiser Food Kft.-től, hogy életét a kiadónak és az írásnak szentelje, s főszerkesztőnek Kovács Attila Zoltánt nyerte meg, akinek nagy kiadói tapasztalata a garancia a sikerre.

A folytatásért kattintson: www.magyarhirlap.hu

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *