“Kötetünkbe Kosztolányi Dezsőnek azokat a tanulmányait, esszéit gyűjtöttük egybe, amelyek klasszikus magyar költők, elbeszélők, drámaírók műveivel foglalkoznak, nagyokkal és kisebbekkel egyaránt – Balassi Bálinttól Makai Emilig.” – mondja a Tarandus ajánlója. És Kosztolányi megragadóan, lebilincselően érdekesen tud írni.
Ez persze közhely, akárcsak az, hogy pompás látvány a napfelkelte. Ettől még bűbájos élmény nézni a felragyogását, és elbűvölő olvasni ezt a könyvet. És időutazás is: Kosztolányi a maga korának a maitól sokban eltérő lelkületével és gondolkodásmódjával mutatja be irodalmunk sok jeles, illetve mára már többé-kevésbé elfeledett alakját. Egyik igen karakteres mondata például: “Mindenki, aki magyarnak született, s így akarva, nem akarva vállalja szenvedésünket, kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja.” Óh igen, és óh, jaj, nem egészen. Az igenhez nem kell magyarázat, ám ott a nem is – mert bizony kell valamelyes szellemi alap ahhoz, hogy rezonáljunk Arany János gondolataira.
Ismét a Tarandustól: “Ebben a kötetben csaknem negyven magyar íróról, költőről írt tanulmányait kapja kézhez az olvasó. Némi túlzással azt mondhatjuk: egy kis magyar irodalomtörténet vázát olvashatjuk. Kosztolányi páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű lényeges mozzanataira, az irodalmi alkotásról, a művészet bonyolult titkairól mindig érzékletesen beszél, jelzői felejthetetlenül megvilágítanak egy-egy verset vagy regényt, tanulmányainak szerkezete mindig tiszta, világos, nyelve gazdag, elegáns, előadásmódja természetes.”
“Az írás mágia” – idéztük Márai Sándor szavait Mágia c. kötetéről szóló írásunkban (MISZ Hírlevél 2012/14. sz.) A mágia nem csupán magasszintű technika, zseniális trükk, hanem a képzeletünk, a gondolataink megragadásának művészete. Ilyen mágia valósul meg az itt sorakozó portrék zömében. Az életművet, amelyet az író létrehozott, olykor már az érdeklődésünktől távolabbinak érezzük, viszont az író emberi vonásai és a mögötte felsejlő kor megkapóan érdekesek. Önkényesen kiragadott példaként, ilyen ragyogó gyöngyszem az Eötvös Károlyt bemutató írás. Okvetlenül tessenek elolvasni, s talán ezzel is kezdeni. Még több kedvet csinál az egészhez.
Pázmány Péterről így ír: “Tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a pokol kénköves lángja is. Ő a magyar próza atyja és törvényhozója, öntudatos stílusművész. Az első, aki egy ember lüktető gondolatait ágyazza a magyar prózába. Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét…”
Bessenyei Györgytől idézi: “Európának tudománya, vallása, manérja, szokása, társalkodása, kereskedése azt cselekszik együtt, hogy a benne élő emberi nemzet egy nemzetséggé változzon.” S a folytatás egy mára többélűvé vált mondat: “Amit Párizsban írnak, Budán olvassák.”
Sajátosan találó filozófia Kosztolányitól, Apor Péter kapcsán: “A maradi azt tartja, hogy ami van, az rossz, és csak az a jó, ami volt. A haladó azt tartja, hogy ami van, az rossz, és csak az a jó, ami lesz. (…) Úgy látszik, a jelent csak a bölcs képes teljesen megérteni.”
Merész értékelése Kazinczy Ferencről: “Nagy, maradandó alkotások nélkül is óriási. Nincs remekműve. Élete a remekmű.”
Katona József kapcsán, a maga koráról, amelyet “siető századnak” nevez: “Nehéz olyan mondatot leírni, mely a mai termelés lázában, a gondolatok és érzések e gyorsfutó versenyében csak száz másodpercig is él. Nehéz olyan könyvet piacra vetni, mely az egyre dagadó papírzuhatagban nem kallódik el azonnal.” Szerencsénkre, az ő tehetségével ez ragyogóan sikerült.
Add Comment