Egy friss botránykönyv: Mademoiselle S. szenvedélye
A franciául 2015-ben megjelent kötet bevezetőjében a levelek megtalálója, Jean-Yves Berthaul klasszikusnak mondható fedőszorival áll elő: “egy barátnőmnek segítettem kiüríteni egy lakás rég elfelejtett pincéjét, amikor…” Stb. Mindenki tudja a folytatást, a férfi egy nagy köteg, elvileg 1929 és 1931 között írt régi levelet talál egy ládában; elolvassa őket, és úgy érzi, olyan kincsre bukkant, amelyet feltétlenül meg kell osztania a nagyközönséggel.
http://librarius.hu/2016/10/09/akarhogy-dontenek-is-mindenkeppen-arulokka-valnak/
HÁROM EMBER SZELLEMI ÉS LELKI FEJLŐDÉSÉT KÖVETHETJÜK NYOMON
az 1914 és 1930 közötti időszakban. Egyikük Vivian Spencer, egy angol értelmiségi lánya, akit apja szokatlan pályára szánt. Diplomás régésznőként ásatásról ásatásra utazik, nem riad vissza a fizikai munkától, és a legjobb barátnője egy szüfrazsett. A másik Kajjam Gul, a Brit India határvidékén élő patán, aki az első világháborúban hősként harcol a brit seregben. Súlyos sebesülése miatt félig megvakul, ám éppen ez a tapasztalat segíti hozzá, hogy bizonyos kérdésekben jóval tisztábban lásson, mint azelőtt. E két, szinte mindenben különböző ember sorsát Nadzsíb Gul, Kajjam öccse kapcsolja össze, akiben Vivian tanítványaként ébred fel az érdeklődés szülőhazájának történelme és földben rejlő kincsei iránt.
MIKÖZBEN A RÉGÉSZEK BUDDHA-SZOBROKAT,
ókori ékszereket és kőbe faragott istenképeket forgatnak ki a földből, főhőseinket saját koruk valósága és az elkerülhetetlen tragédiák formálják. Örök bűntudatra kárhoztatja őket szeretteik elveszítése és az, hogy a felfokozott politikai helyzetben akárhogy döntenek is, mindenképpen árulókká válnak. Végül Nadzsíb és Vivian a művelődésbe, Kajjam pedig a függetlenségi mozgalomba menekül, de valamilyen formában mindhárman szembekerülnek a fehér férfiak hegemóniáján alapuló régi világgal. A történet tetőpontja az 1930. áprilisi pesavári mészárlás, amelynek során angol katonák több száz fegyvertelen indiait gyilkoltak le. Az ebből fakadó feszültséget Shamsie a végsőkig fokozza, és végül nem is oldja fel: a valahol sebtében és jelöletlenül elföldelt halottak emléke nyomasztóan kísért még jóval a befejezés után is.
AZ ISTENT A KŐBEN NÉHOL KICSIT LASSÚ REGÉNY,
a cselekmény nagyjából a könyv egyharmadánál indul be igazán, de ezért bőven kárpótol az indiai-határvidéki környezet érzékletes, szinte már-már költői bemutatása. Az orromban éreztem a jázminillatot, nyelvemen a fűszerek csípősségét, fülemben müezzinek és mesélők kántálását, bőrömön a fülledt meleget. Másik nagy erénye a regénynek, hogy a pakisztáni-brit kettős állampolgárságú írónő mind az angol, mind az indiai kultúrában bennfentesen mozog. Nőábrázolásai különösen erősek, de a férfiszereplőket is autentikusan szólaltatja meg. Emellett ügyesen szövi bele a maga fiktív történetébe a valós történelmi alakokat, legyen szó akár az ókori Szkülaxról, akár a XX. századi Ghaffar Khánról.
A könyvet 2015-ben Walter Scott-díjra jelölték, és szerintem igazán megérdemelte volna, hogy meg is kapja. A romantikus, európai történelmi regényt, amelyet a skót nagymester teremtett meg, Shamsie nemcsak remekül műveli, hanem provokatív-posztkoloniális témaválasztásával még a feje tetejére is állítja. Számomra mind az alkotó, mind a műve egyértelműen díjnyertes.
Add Comment