Kiugrás irodalmi Nobel-díjjal

Alig három évvel az indulás után irodalmi Nobel-díjas szerző könyvét adja ki Réti Attila kiadóvezető, aki több mint húsz éven át egy sikeres húsipari cég tulajdonosa volt.

Bár „zöldfülűnek” számít a könyvpiacon, úgy tűnik, jó érzékkel választja ki, hogy mihez adja a nevét. Úgy véli: Nobel-díjas szerzőjüknek köszönhetően a Tarandus már „nem egy lesz a több tucat kiadó között”.

Zsenák-Kiss Szimóna

-Mindössze három éve alapította a Tarandus Kiadót, de már irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett szerző könyvét jegyzi. Patrick Modiano kapta az idei irodalmi Nobel-díjat, akinek A Kis Bizsu című művét áprilisban adta ki a kiadó. Hogyan talált rá?

-Patrick Modiano egy kortárs francia író, aki a hatvankilencedik esztendejében van. Huszonhét éves kora óta csak az írásnak él. Egy elefántcsonttoronyba elbújt író: közszereplése minimális, közismertsége külföldön nagyon alacsony, bár hazájában már érettségi tételként is szerepelt. Magyarországon az elmúlt két évtizedben néhány műve jelent meg, mindig másik kiadó csippentett bele, de kis példányszámban keltek csak el a könyvei. Két évvel ezelőtt mi még kortárs külföldi művekkel nem foglalkoztunk, csak klasszikusakat adtunk ki. A győri Műhely felolvasóestjén találkoztam Rőhrig Eszter műfordítóval, akinek nagy kedvence Modiano. Csak úgy, magának fordította le „A Kis Bizsut”, nyersfordításban akkor már az íróasztal fiókjában lapult. Megmutatta, nekem nagyon tetszett a kézirat, úgy döntöttünk, hogy kiadjuk. Megvettük egyszerre Modiano két könyvét. „A Kis Bizsu” idén áprilisban jelent meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, és azt volt a tervünk, hogy a második könyvet, az Éjfű címűt jövőre adjuk ki de ezt felülírta az élet azzal, hogy Modiano Nobel-díjas lett.

-Milyen típusú könyvek ezek? Ezoterikus szépirodalmi mű? Az induláskor azt tervezte, hogy az lesz a kiadó fő profilja.

– Amikor egy új kiadó első könyvét kiadja, előtte áll ezer lehetőség. Bármilyen irányba el tud indulni, a tulajdonos, a főszerkesztő szabják meg a keretet. Eredetileg valóban a spirituális szépirodalom területén képzeltem el magunkat, de amikor az ember egy abszolút más „iparágból” csöppen bele egy másikba, mint én, a nulláról kell tanulnia mindent. Meg kell ismernem azt a területet, amit választottam – ennek a folyamatnak még mindig csak az elején vagyok. Eközben változott, alakult a kiadó arculata. Most az már egyértelmű, hogy melyek azok a témák, amelyekhez fordulunk: a szépirodalomnak ahhoz az ágához, amelyben valamilyen nagyon mély lelki, szellemi háttér rejtőzik, de nem feltétlenül ezoterikus. „A Kis Bizsu” is lélektani regény.

-Mit jelent a kiadó számára, hogy Nobel-díjas szerző könyvét jegyzi?

– A Nobel-díj sokat változtat egy szerző megítélésén, sokat dob ismertségén, rögtön szárnyalni kezd. Elég, ha Kertész Imrére gondolunk – nem sokan olvasták a műveit, nem volt túl népszerű, ameddig Nobel-díjat nem kapott. Ez remélhetőleg a kiadó presztízsét is növeli, ezután nem egy lesz a több tucat kiadó között. Nyilván nem készültünk erre, nem is lehet. Nem úgy választjuk ki könyveinket, hogy „na, vajon melyik lehet majd Nobel-díjas?”. Persze örülünk neki, hogy így alakult.

-Hogyan zajlik a kiválasztás, milyen szempontok alapján döntik el, hogy mihez adják a nevüket?

-Sok kézirat érkezik, de ebből a legritkább esetben lesz könyv. Sokkal több esetben lesz abból, amelyik valamilyen kapcsolati szálon át jut el hozzánk, például ha magát a szerzőt ismerjük. Külföldi könyvek esetében jellemzően ügynökségi forrásból dolgozunk, ők továbbítják nekünk a világ nagy könyvkiadóinak ajánlásait. A több ezres választékból célzottan azokat vadásszuk, amelyik beleillik a kiadó arculatába. Megvásároljuk annak kiadói jogát majd következhet a műfordítás.

-Két évvel ezelőtt egy Kisalföld-interjúban úgy írta le magát a könyvkiadói folyamatban, mint mellékszereplőt: „Mellékszereplő vagyok, de döntéshelyzetben. Ha jól döntök, hasznos, értékes dolog születik meg.”. „A Kis Bizsu” esetében nagyon jól döntött. A kéziratát olvasva tudta, hogy siker lesz?

-Ha a sikert példányszámban mérjük, akkor nem. Miből gondolhattam volna, hogy a szerző Nobel-díjas lesz, és ennek köszönhetően ilyen sokat el tudunk adni a könyvéből? Azt gondoltam, hogy ez a könyv beleillik abba a küldetésbe, amit a Tarandus vállalt. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor gondoltam. Épp azért vettük meg egyszerre két könyvét is, mert Modiano egész életművét felvállalhatónak tartottam, bíztam abban, hogy lépésről lépésre haladva kialakul majd Modianonak a magyar olvasótábora. Igen, úgy tűnik, jól döntöttem.

-Ugyanabban az interjúban úgy saccolta, hogy három év alatt „felfut” a Tarandus, s hogy a harmadik év végére száz könyvük lesz a polcokon. Hogy áll a mérleg?

– Most, három év után már ismeri a szakma a kiadót és engem is kezdenek elfogadni. Már nem azt látják bennem, hogy „idejött egy gazdag ember, aki elkölti a pénzét, vesz két kiadót és három nyomdát”. Eltűntek az alaptalan félelmek, már elhiszik, hogy eszem ágában sincs mások által sikerre vitt dolgot megvenni. Három év alatt hatvan könyvet adtunk ki – nem kevés, de nem is sok. Éves szinten néhány milliós veszteségem van, de az elején is tudtam, hogy ez így lesz. Persze azzal a céllal adok ki könyvet, hogy ez előbb-utóbb arányos egyensúlyba kerüljön, hogy a kiadó képes legyen önmagát fenntartani, de ehhez kell két-háromszáz könyv, amit el lehet adni. Idő kell, de jó úton haladunk.

-Szavaiból kicsit úgy érzem, az induláskor könnyebbnek gondolta a könyvpiacon való újrakezdést.

– Valóban így van, az ember akkor tudja meg, hogy mibe vágta a fejszéjét, amikor már benne van. De a kezdetekkor is azt mondtam és most is azt mondom, hogy nem befektetési és nem profitszerzési céllal adok ki könyvet, hanem azért, mert azt gondolom, hogy azt a tapasztalatot, amit huszonegy éven át megszereztem egy másik iparágban, talán tudom kamatoztatni egy olyan területen, ami nagyon közel áll a szívemhez. Hiszem, hogy van még dolgom az életben – és itt van dolgom, a könyvkiadás és írás területén.