Amikor egy könyv a kezünkbe kerül, sok dolgot mérlegelünk. Ki a szerző, milyen a műfaj, mennyire hosszú, milyen a borító, mennyire megnyerő a fülszöveg, készült-e már filmes adaptáció, és még a végtelenségig sorolhatnám. Könnyű tehát véleményt fogalmazni, hiszen a legtöbb esetben van kiindulási alap (elég csak a szerző további műveire gondolni,) és konkrét tények, események, amikről lehet beszélni.
http://www.uploadedmagazin.hu/2016/08/a-vagy-levelei.html
Más a helyzet azonban a naplókkal, memoárokkal, levélgyűjteményekkel, audiográfiákkal. Hiszen
mondhatjuk-e Horthy Miklósné kétkötetes naplójára, vagy Gyarmati Fanni visszaemlékezéseire azt, hogy igen, ez egy jó könyv volt? Hiszen sok esetben csak jegyzeteket, összefüggéstelen mondatsorokat, apró benyomásokat láthatunk a papíron, nem egy komplett cselekményt aprólékos dramaturgiával történetet. Ezeket leginkább azért forgatjuk nagy előszeretettel, hogy megismerjünk egy embert, egy korszakot, egy történelmi eseményt.
Éppen ezért nehéz olyan könyvekről kritikát írni, mint a Tarandus Kiadó gondozásában megjelent Mademoiselle S. szenvedélye. Egyrészt, ez egy levélgyűjtemény, másrészt a kötet szerkesztője csak töredéket közöl le abból a 185 darabból álló gyűjteményből, amiben egy Simone nevű hölgy folytat intim levelezést szeretőjével, Charles-szal. Noha az alapanyag adott, a fikció akaratlanul is elénk tárul a szerkesztő által kiválasztott levelek, azok sorrendje, és az olykor a lap alján megjelenő lábjegyzetek által.
Tovább nehez ítette a kötet helyzetét, hogy egy olyan univerzumban kell elhelyezni, ahol a pornográf irodalom ötven árnyalatban kifulladt, hiszen az utóbbi években Christian Grey és Anastasia Steele története egy hatalmas lavinát indított el kezdve a Hozzád kötve-trilógiától egészen a Gyönyörű rohadékig, nem is beszélve arról, hogy 18+-os blogok tömkelege jelent meg egy időben, melyek legtöbbje mára már egy agyonrágott csonttá vált. Éppen ezért fenntartásokkal álltam neki ennek az olvasmánynak, mert az sem hatott meg különösebben, hogy ez a könyv, nevezzük így: egy igaz történet. (Manapság ez a frázis egyébként is elcsépeltté vált, hiszen gyakorlatilag bármire ráaggatható a nagyobb eladás/ megtekintés reményében.) Ez a kötet ráadásul éppen akkor jelent meg, amikor perverz fantáziánkat már Hollywood is ki akarja elégíteni, sajnos elég gyenge adaptációkkal.
A kötetben, mint ahogy mondtam, egy levelezést olvashatunk végig. Pontosítok: Simone Charles-hoz írt sorai jelennek meg előttünk. Ezekben sok érzelem megjelenik: szerelem, vágy, magány, depresszió, női szeszély; valamint elénk tárul egy viharos, heves kapcsolat, amelyben a felek egyet lépnek előre, majd kettőt vissza, mert ugyan nemi életük egyre merészebbé válik, viszont a kor erkölcsei erősebbek vágyaiknál. Egészen addig merészkednek, amíg titkos viszonyukba egy harmadik félt, még egy férfit is beemelnek, ami gyakorlatilag predesztinálja a kapcsolat végét, noha nem úgy, ahogy várnánk.
A kötet egyáltalán nem a szövege miatt érdekes. Talán csak azért lehet meghökkentő, mert a harmincas évek Franciaországában egy nő nemigen engedhette meg magának, hogy a „farok” vagy a„ribanc” szót a szájára vegye, azt meg aztán végképp nem, hogy ilyen részletességgel számoljon be szeretőjével töltött intim pillanatairól. Az érdekes információk a lábjegyzetekben rejlenek, hiszen a szerkesztő magyarázatai sok dolgot új megvilágításba helyeznek. Sajnos azonban ez a legnagyobb hibája is ennek a könyvnek, ugyanis a szerkesztő, Jean- Yves Berthault végig jelen van, jelen akar lenni, magyarázni akar, akkor is, amikor arra igazából semmi szükség nem lenne. Olyan, mintha valaki végig nézne minket, miközben szeretnénk magunkat teljesen átadni az élménynek, és épp a teljes átélés előtt két perccel hozzánk szólna valami érdekes, ámde éppen akkor felesleges mondattal.
A Mademoiselle S. szenvedélye az elejétől a végéig egy gyötrő olvasmány: folyton hiányérzetet ébreszt, hiszen Charles személyét alig ismerjük meg, épp csak azt tudjuk meg róla, hogy szereti a mocskos, perverz, nem hétköznapi együttléteket, amik legtöbbször fájdalommal járnak, ráadásul minden mondat, minden leírt szó a szeretett fél hiányát erősíti, ezért akarva-akaratlanul együtt szenvedjünk Simone-nal. A kötet sajnos nem tud kilépni a zsáneréből, hiszen a levelezésnek nem is az volt a célja, hogy bestsellerré váljon. Két ember kapcsolatáról számol be, ahogy megküzdenek a távolsággal, a féktelen vággyal, az egyre erősebbé váló homoszexuális ösztönökkel, és a kor erkölcseivel. Ugyanakkor a szerkesztő akaratlanul is gyártott nekünk egy olyan könyvet, amit korábban már számtalanszor olvashattunk, csak épp nem ilyen kifinomult szókinccsel.
Add Comment