Barion Pixel
Új csillagkép a hazai könyvkiadás egén

Bár a hazai könyvkiadás súlyos gondokkal küzd, mégis egyre-másra nőnek ki a földből kisebb és nagyobb kiadók.

Kedden este az újonnan létrejött Tarandus Kiadóval ismerkedhettünk meg a budapesti New York kávéházban.

A sajtó, a könyvszakma és a barátok számára tartott, vacsorával egybekötött gálaesten a héten boltokba kerülő tizenkét kötetét mutatta be a győri székhelyű kiadó, amely saját bevallása szerint elkötelezte magát „az emberiség hajdani ismeretanyagát képező, de mára elfeledett, elrejtett hagyomány gondos és alázatos felkutatása és közkinccsé tétele mellett".
 
Ennek szellemében célja egyrészt elhanyagolt klasszikusok elérhetővé tétele (például Kosztolányi Dezső európai útirajz-gyűjteményének, az Elsüllyedt Európának vagy ifj. Gaál Mózes Mildi meséi című kötetének újrakiadásával), másrészt az ezoterikus szépirodalom mint műfaj megteremtése és támogatása, a Szintézis Szabadegyetemmel szoros együttműködésben (Kövesi Péter és Tarr Bence László két-két könyvével).
 
A folytatáshoz kattintson: www.hetivalasz.hu

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *