Barion Pixel
Tarr Bence László mutatta be köteteit

December 7-én, szerdán, Tarr Bence László könyveit, s magát az alkotót ismerhette meg a nagyérdemű az Alexandra Irodalmi Kávéházban…

A Tarandus Kiadó lassan hazajáró vendége a Károly körúti Alexandra Irodalmi Kávéháznak. Kövesi Péter, Molnár Csaba, Szappanos Gábor után most Tarr Bence László léphetett fel a pódiumra, ahol Paulinyi Tamással beszélgetve bontakozott ki a publikum előtt a szerző sokrétű személyisége. Az Örök Élet forrása (esszék) és a Mindenek Ostroma című verseskötet eleve kétféle világlátást feltételez, egy tudósit, amely a filozófiai, vallástörténeti stúdiumokra alapul, és egy lírait, amely az érzékeny ember lét-reflexióból épül. Ezt csak megerősítette a közönségben a Szintézis Szabadegyetem két tanárának tudattágító diskurzusa. Az író-olvasó találkozó végén kérdező is akadt, mi több, Papp Norbert, a Mindenek Ostromának illusztrátora is szót kapott; a dedikálással egyetemben így vált teljessé az est.

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *