Nemecsek pszichológus szemmel

Vajon hogyan látják a szakemberek a tinédzser útmutatót?

Kövesi Péter szerzőnk számos iskolai osztálynak bemutatta már Nem leszek nemecsek! című kötetét. A célközönség – a tinik – érdeklődve, kíváncsian, néha zavartan kuncorászva hallgatják hogyan s miképp kellene elboldogulniuk a nagybetűs életben. Az interaktív beszélgetések közepette rendre kiderül, milyen nagy igénye van/lenne a fiataloknak egy kis támogatásra, útbaigazításra a világhoz és önmagukhoz.

De vajon mit mondanak a pszichológusok a kötetről?

Koller Éva, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta:

Kötnek bennünket a szabályok, a konvenciók, környezetünk nehezen engedi, hogy ezekkel szemben a saját szándékaink szerint fejezzük ki magunk. Ez arról jutott az eszembe, hogy a számítógép nem engedte, hogy az eredeti helyesírással írjam le a könyv címét, makacsul visszafordította a kis és nagy betűket. Én meg, mivel csak korlátozottan vagyok képes a számítógépet használni, nem tudom ezt az automatikus helyesírási javítót kikapcsolni. Így kénytelen vagyok a csupa kisbetűs változatot alkalmazni, hogy legalább részlegesen követhessem azt, amit én akarok „ővele”, a számítógépprogrammal szemben.

És valahogy így lehetnek a kamaszok is életük dolgaival kapcsolatban. Mindenképp szeretnének eltérni a környezetük szabályaitól, hogy önállóságukat, különállásukat mások számára demonstrálhassák, csakhogy még kevéssé járatosak „a rendszer”, az emberi kapcsolatok működésében. Bizonytalanságukat tovább fokozza, hogy önmagukban még kevésbé járatosak. A helyzetet nehezíti, hogy környezetüket még csak látják valamennyire, de önmagukra alig van rálátásuk. Vagy ha mégis valamennyire, akkor is bizonytalanok, többek között azért is, mert leginkább  állandóan változó mivoltukat érzékelik. Ugyanakkor egészséges fejlődés esetén ösztönösen érzik, önmaguk meghatározásához első lépésként az vezet, ha elhatárolódnak környezetüktől, a „többiektől”. Ugyanakkor mélyen érzik eszköztáruk hiányosságát, nyomasztó tehetetlenségüket. Előttük áll a választás: vagy fejest ugranak a feladatba- lesz, ami lesz- vagy megrettennek és lemondanak erről a lépésről és tudják, hogy vesztesek.

Nehéz őket ebben a folyamatban támogatni. Közvetlen környezetüktől nem akarnak segítséget elfogadni, mert ez ellentétes önállósági törekvésükkel, érzéseikre pedig nem nagyon mernek támaszkodni, mert nem bíznak magukban ehhez eléggé. Így aztán kiszolgáltatottá válnak a külső befolyásokkal szemben.

A könyv törekvése, hogy ebben a folyamatban adjon segítséget, azzal, hogy a korosztály kérdéseit megfogalmazza, nyíltan és világosan és az ezt kísérő érzéseket is. A konkrét, kézzelfogható megfogalmazások segítik a ráismerést saját magukra és bátorítja őket az önmagukról való gondolkodásra. Ugyanakkor megnyugtató számukra, hogy leírva látják nyomasztó kételyeiket, mert ez azt az üzenetet hordozza számukra, hogy ezek mások számára is érthetőek, így elfogadhatók, „normálisak”. Tehát „normális” ilyeneken tépelődni, hiszen ez mások számára is ismert, sőt elfogadható. A könyv ezen túl javaslatot tesz arra is, mit lehet ezekkel a dolgokkal kezdeni, hogy lehet ezt kezelni. Mindezt röviden és tömören. Mindez megnyugtató és bátorító lehet számukra, hogy merjenek magukról gondolkodni, de mégse vesszenek el a részletekben.

A könyv megfogalmaz tévutakat, melyek nem vezetnek sehova, csak látszólagos szabadsághoz. Ugyanakkor arra biztat, hogy merjenek bízni érzéseikben, hogy eldöntsék, mi is jó nekik, mi szolgálja valódi szabadságukat.

A könyv stílusa, szóhasználata biztosítékot próbál adni, hogy nem egy újabb felnőtt tanácsával állnak szemben, miközben a könyv tartalmában bátorító, gondoskodó, de kerülni igyekszik az érzelmesség látszatát is. Ugyanakkor mégis arra biztat, hogy ne látszatok, hanem a belső érzéseink alapján hozzuk meg döntéseinket, mert így lehetünk igazán erősek.  

Lőke János, a Szent Borbála Kórház Psuichiátriai Osztályának főorvosa:

Mitől leszek felnőtt? Milyen hiedelmek, értékek irányítják döntéseimet, választásaimat, magatartásomat? Divatos legyek, vagy különc, vagy egyik sem? Ciki, hogy még szűz vagyok, vagy büszke legyek rá? Hogy nézek ki? – Csak néhány azokból a kérdésekből, melyek tizenévesekben fogalmazódnak meg. Ilyenkor – amikor gyakran a szülő és a kortárs barátok egyike sem tud jó válaszokat nyújtani – különösen fontossá válik, hogy legyenek olyan források, amikhez tovább lehet nyúlni, ha valaki saját magában, magával küszködik.

A kis kötet pontosan ilyen céllal íródott. A szerző – mint az alcím is mutatja – a fiatalok számára kínálja útmutatóul kis kötetét a felnövés nehézségeivel való megküzdéshez.

Első fejezeteit az önérvényesítés, asszertív magatartás és ezek vélt háttértényezői tárgyalásának szenteli, majd a függőségnek szentel néhány oldalt, ahonnan a szexualitás témakörére ugrik. Végül ismét kommunikációs témát tárgyal – „Mondd ki, amit akarsz!” a fejezet címe – mellyel részben visszakanyarodik a kötet első témáihoz. Az egészet kis, „útravalós” megfogalmazással, összefoglalással zárja, hitet téve amellett, hogy – még ha nem is könnyű, de – nem lehetetlen felnőni.

Az első rész izgalmas gondolatkísérlettel indul; régi kötelező olvasmányok hőseiből – Nyilas Misi, Nemecsek, Boka, Áts, Geréb – vajon milyen felnőtt válhatott? Néhány vonással érzékletesen rajzolja az olvasó elé e főhősök képzelt jövőjét. Ebből kiindulva fejti ki az önérvényesítés néhány gondolatát. Ezt folytatja és bővíti ki a következő részben, ahol a saját sorsunk alakításáról szól. Itt kommunikáción kívül számos életbölcsesség és annak gyakorlata kap helyet. Vajon az, aki menő szereléseket hord, nemcsak a multik bábuként szaladgáló ingyen reklámhordozója? Hogyan reagáljak arra, ha bántanak, stb. Milyen módon küzdjek problémáimmal; a sárkány, tigris, daru, leopárd, kígyó küzdési stílusát és a meditációt tárgyalja itt. Ezeknél – különösen a meditációnál – jó lett volna néhány konkrét tanács, ötlet, hogy hogyan is kezdjen hozzá valaki. Ha ez túl hosszú lett volna, akkor legalább néhány hivatkozás, hogy az érdeklődő hol tud utánakeresni. (Akár régebbi kötetek is ajánlhatók lettek volna, pl. Popper Péter: Belső utak könyve stb.) Így sajnos a levegőben lógva marad a téma.

A függőségeket tárgyaló rész igen rövid, ugyanakkor ebben is több, frappáns gondolat szerepel – itt is távol áll a tekintélyelvű megközelítés, a drogok mellett a legális szerekkel és viselkedési függőségekkel is foglalkozik néhány oldalon a szerző.

A szerelem, szex témája a kötet némileg gyengébben sikerült része. Erénye, hogy nyíltan igyekszik fogalmazni. Sajnos a kapcsolati tényezőkről kevés van ebben a fejezetben – legfeljebb arra találunk utalást, hogy milyen zodiákus jegyek illenek egymáshoz, ami pedig inkább csak esettanulmányokkal, semmint komolyabb adatokkal alátámasztott állítás. Életünket, kapcsolatainkat ennél sokkal egyértelműbb módon alakító tényezők – probléma- és konfliktusmegoldó stratégiák – még csak említés szintjén sem kerülnek itt elő, illetve, a kötet első és utolsó részében néhány dolog bekerül, de ott inkább az egyéni érvényesülés, nem pedig a kapcsolat, különösen az intim párkapcsolat a rendező szempont. Jó lett volna, ha legalább utal a hazai irodalomban fellelhető párkapcsolati munkák közül néhányra azokból, melyek kifejezetten tinédzsereknek íródtak (Pl. Varga Péter: Spielhózni stb.).

A kis kötetben sajnos néhány bántó pont is található, melyekkel nehéz azonosulni. Pl: Egy buliban hajtsunk rá a legjobb csajra VAGY arra, amelyik nekünk a legjobban tetszik. Amit magyarázatként kifejt a szerző, már nagyjából rendben van – vagyis, hogy sokan nem mernek olyan párt választani, aki igazán tetszik nekik, mert félnek attól, hogy annak ők nem lennének elég jók – az idézett megfogalmazás azonban könnyen értelmezhető valamiféle felelőtlen skalpgyűjtögetésnek, amit nyilván a szerző sem gondol követendőnek.

Ugyancsak nehéz mit kezdeni azzal, hogy a „mai lányok sokkal okosabbak, mint mondjuk a száz évvel ezelőttiek” Ez vélhetően egyszerűen nem igaz – miért lettek volna buták száz éve a nők?! Sokkal inkább a szerepek, szerepelvárások és a lehetőségek változtak, amik révén a lányok ma könnyebben – a férfiak számára is nyilvánvaló módon – meg tudják mutatni okosságukat.

Saját ajánlása is furcsára sikeredett – „Szülők és tanárok elől gondosan elzárandó!” illetve: „Csupa olyasmiről szól, amivel a felnőttek nem értenek egyet, vagy legalábbis, amit Neked nem mondanak el!” E sorokat nyilván a szerző sem gondolja teljesen komolyan, provokatív megfogalmazása inkább reklámcélul szolgál, illetve a fiatalokkal való szövetséget hivatott kimutatni. Így azonban akaratlanul is azt kommunikálja, hogy ő vagy nem felnőtt (noha nyilván az); vagy pedig, hogy ő az egyetlen olyan felnőtt, aki hajlandó őszintén beszélni a felnövő ifjakkal (noha – reméljük – vannak még mások is).

Néhány további kijelentése is erősen problémás – pl. hosszan tárgyalja, hogy miért nem járható út manapság az, amit Jézus Krisztus tanított – ha arcul ütnek, tartsuk oda a másik oldalunkat is. Ezt a szerző egyszerűen azzal intézi el, hogy akkor más világ volt, mint ma. Le lehet ilyet írni, de nehezen lehet komolyan gondolni – Jézus Krisztus belehalt ebbe a fajta szemléletbe, ami világosan mutatja, hogy nemcsak most, de már akkor sem volt jó üzlet ilyen módon élni.

A kötet témáin, a lendületes stíluson érződik, hogy a szerzőben nagyon sok dolog továbbadásra érett, sok mindent szeretne átadni a fiatalabbaknak. Talán a továbbadandó témák nagy tömege vezethetett oda, hogy azok sokféleségével, inkább csak vázlatos kidolgozottságával sokat markolt, s így kevesebbet tudott fogni. A kötet témáiból lehetne akár egy kis sorozatot írni – ekkor minden kötet még emészthető méretű lenne, viszont egy-egy témát gondosabban ki lehetne fejteni. Gondolatébresztőnek azonban nagyon jó a kis kötet. S éppen azért, mivel a témák kevéssé vannak kidolgozva, vázlatosak, így aktív továbbgondolásra is késztetik az olvasót. Hogy ez minél gyümölcsözőbb lehessen, egyéni olvasás mellett kiválóan lehetne használni – bár a szerző mintha féltené a kötetet a felnőttektől – felnőtt segítségével vezetett csoportos beszélgetések témaadó vezérfonalául. 

Turóczi Attila, pszichológus, Újbudai Nevelési Tanácsadó:

Amikor manapság a tetőfokára hág az áldozat-kultusz, amikor sokan és sokféleképpen igyekeznek velünk elhitetni, hogy ők áldozatok (kirekesztettek stb.), akik külön elbírálásban szeretnének – mit szeretnének, hiszen ez jár nekik! – részesülni, és ezáltal mindenki számára követendőnek és könnyebbik útként kínálják az áldozattá (kisebbséggé, kirekesztetté, fogyatékossá stb.) válást, Kövesi Péter nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy összekacsint a gyerekeinkkel és könnyed, társalgási modorban elkezdi őket öntudatos, felnőtt emberré nevelni. Nemcsak a mű hiánypótló tehát, hanem a szemlélete is.

„Elég volt a kékre festett hajakból,

elég volt az idomított sztárokból,

elég volt a kifordított szavakból,

elég volt a fiúkból lett lányokból” – énekelte Gidófalvy Attila a 80-as évek második felében.

Péter talán még emlékszik erre a számra (kőkemény rock). Hát ő most megírta ennek a felfogásnak és követelésnek a sokkal könnyedebb, divatos szóval lájtosabb verzióját, de a mondanivaló ugyanaz. Hogy ne „tükör által homályosan”, hanem „színről színre” lássunk. Hihetetlen precizitással, sebészi pontossággal veszi sorra azokat a területeket, amelyek a kamaszok érdeklődésére számot tarthatnak, és amelyekről olyan nehezen beszélünk velük mi, felnőttek: határok a kamaszok életében, félelem, bűntudat, szex és pornó, konzumidiotizmus, keresztény tanítás a szeretetről, fű és más „cuccok”, plasztikai műtét… Üdítően hozza be egy-egy mondat erejéig Jézust, Buddhát és a nagy bölcseket, éppen csak annyit idézve tőlük és időzve náluk, amennyi még épp témába vág és éppen emészthető a kamaszok számára, aztán könnyedén siklik is tovább a következő témára. Úgy mond konkrétumot, hogy nem mondja meg a tutit. Úgy foglal állást, hogy – miközben egyértelmű, ő hova teszi le a garast – meghagyja a másiknak a választás lehetőségét, mert tiszteli annyira, hogy elfogadja a választását. Nem enged viszont abból a szülői elvből, hogy „én megmondom Neked a véleményemet, aztán Te majd döntesz.” Egyre jobban belelendül, s a végére, amikor már igazán zúzós témák következnek, átjön a sorok között, hogy egyre jobban élvezi az írást, így nekünk is sokkal könnyebb követni. Vannak más hasonló könyvek a magyar piacon (pl. a Lányok nagy könyve), de azok külföldiek (ez annyiból érdekes most, hogy ezzel a könyvével Péter az egész magyar társadalomnak utat mutat, nemcsak a kamaszoknak, hiszen talán sosem volt időszerűbb, hogy merjünk és cselekedjünk, ne legyünk kisbetűs nemecsekek), másrészt hiányzik mögülük az a spirituális tudás, amely ezt a könyvet megkülönbözteti a többitől. Hiába, az elegáns dolgok mindig könnyedek és kecsesek.

Mivel pszichológusként írom ezt az ajánlót, ki kell emelnem, hogy minden mondata mögött konkrét tartalom van, amit a szerző nem feltétlenül fejt ki. Nézzünk erre egy példát: a bosszúnak, a bosszúvágynak nincs létjogosultsága. Természetesen az emberiség nagy tanítóinak szintjén, ahonnét Péter az ihletet és a tanítást meríti, ez fokozottan igaz, és nekik valóban felül kell emelkedniük az ellenük vétkezők szintjén, a hétköznapi embereknek, beleértve a kamaszokat és a szüleiket egyaránt, viszont sokszor az a feladatuk, hogy kulturáltan, de kiálljanak magukért. Ezt a szerző is azzal jellemzi, hogy oktondi az, aki ötödször is odafordítja a másik orcáját: ilyenkor dobja inkább vissza kenyérrel, de az legalább két hetes és jó száraz legyen. Éppen egy magyar családterapeuta, Böszörményi-Nagy Iván volt az, aki megállapította, hogy a családokban is működik egy adok-kapok rendszer, egyfajta etikai egyensúly, amelyet fel lehet borítani, ha valaki túl sok borsot tör a másik orra alá. Aki ettől sokat tüsszög, az ún. „destruktív jogosultságra” tesz szert, vagyis úgy érzi, hogy neki joga van bosszút állni, mert vele kiáltó igazságtalanság történt. A modern játékelméleti kutatások pedig bebizonyították, hogy hosszú távon a riválisok között a „szemet szemért, fogat fogért” (tit for tat) elve a legnyerőbb: ha valaki rosszat tesz nekünk, akkor afölött ne hunyjunk szemet, hanem tegyünk mi is rosszat neki – de egy fokkal kisebbet! Ha viszont jót tesz nekünk, akkor ne habozzunk még nagyobb jót tenni neki. Hosszú távon ez a garancia arra, hogy egyre konstruktívabb lesz az együttműködésünk. A bosszú azt jelenti, hogy egyre nagyobb rosszat teszünk egymásnak, és így eszkalálódik a probléma, beindul az ördögi kör. Ezt pedig éppen meg kellene szakítanunk, miközben a jogos önvédelemről sem mondhatunk le.

Gyanítom, a saját gyerekeivel neki is nehezebb volt egy fokkal, de ezt talán csak az irigység mondatja velem. Végig szeretettel és tisztelettel szólítja meg a kamaszokat, nem elfeledve, hogy ő is volt gyerek és kamasz, s nem elfeledve, hogy a gyerekek legfontosabb feladata, hogy érett, tudatos felnőttekké váljanak, akik átlátnak a szitán, akár a szüleik, akár a fogyasztói társadalom bérelt átverői akarják átejteni őket. Maga is hathatós segítséget nyújt ahhoz, hogy ebben a ködös és szándékosan ködösített világban mindenki megtalálja az első néhány fogódzót, amelyből aztán adódik majd a többi.

A szerző egyik legnagyobb erénye, hogy az időtlen bölcsességet úgy adja elő könnyed, mai nyelven, hogy közben alaposan lehántja róla mindazt, amit rákentek a századok és a kultúra. Ez az időtlen bölcsesség a garancia arra, hogy első osztályúak (értsd: örök érvényűek) legyenek a szerző gondolatai, a mai előadásmód pedig abban segít, hogy könnyebben befogadja őket a mai generáció. Ízelítőnek álljon itt néhány időtlen bölcsesség Kövesi Péter által mai köntösbe bújtatva, amelyek nagyon tetszettek:

– Egyszóval: figyelj magadra! Vedd észre, mikor alakítod az életed szerepeit, és próbáld meg úgy játszani őket, hogy tapsot kapj, és ne rohadt paradicsomot!

– … egész iparágak utaznak arra, hogy átverjenek. Hogy miért? A pénzedért és a szüleid pénzéért. … Tényleg légy önmagad, és ne az a majom, akit csinálni akarnak belőled!

– Ezek a szerek eredetileg nem bulizásra valók, és nem arra, hogy valaki a nyamvadt, szürke kis életét színesítse velük. A lúzer akkor is lúzer marad, ha belövi magát.

– Az elfojtott érzések olyanok, mint a szőnyeg alá söpört szemét: egy darabig át lehet lépni fölötte, de egyszer hasra fogsz esni benne.

– … És tudnivaló, hogy a „kokszolástól” az izmok lesznek keményebbek, nem a dákó.

– Amíg a multicégek, reklámok, filmek és sztárok irányítják az életedet, ők döntik el helyetted, hogy mit hordj, mit egyél, mit igyál, mivel közlekedj, hogyan szórakozz, és még sorolhatnám, addig nem vagy felnőtt. Akkor sem, ha másoktól veszed a példát, akik ugyanígy nem felnőttek.

Külön dicséretet érdemel Papp Norbert, a borító tervezője, akinek sikerült teljesen mai arculatot adni a könyvnek, és természetesen a Tarandus Kiadó, aki felvállalta, hogy – a Szintézis Szabadegyetem támogatásával – részt vesz abban a felemelő feladatban, hogy a régi idők mestereinek eljuttatják a szavait hozzánk, mai emberekhez. Valamennyien kitűnő munkát végeztek, csak így tovább! Aki pedig elolvasta ezt a könyvet és kedvet kapott az időtlen bölcsességhez, annak számára jó szívvel ajánljuk Kövesi Péter többi könyvét és egyéb írásait.

Egyszóval: ajánljuk ezt a könyvet a kamaszoknak és a velük foglalkozóknak: a szülőknek és a pedagógusoknak. De nekik csak azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha szolgaian másolni akarják a szerző gondolatait vagy stílusát, akkor ugyanolyan hiteltelenekké válnak, mint a másokat majmoló kamasz vagy a haját oldalról a másik oldalra átfésülő kopasz. Felnőtt és kamasz ugyanazt az utat járja, ugyanazt a feladatot teljesíti: felülemelkedni a világ illúzióin és úgy rátalálni a saját hangjára, hogy közben kórust énekel a többiekkel.