Nagyszerű írónk, Kövesi Péter tollából:
"Kövesi Péter vagyok. Író, tanító, természetgyógyász, reikimester, terapeuta. Hivatalosan nincs felhatalmazásom, hogy pszichoterapeutának nevezzem magam, de hasonló módszerekkel dolgozom. Gyökereim Debrecenhez és a Tiszántúlhoz kötnek, valamelyik szépapám még Rákóczi főtisztje is volt a kurucok szabadságharcában. Talán innen örököltem, hogy az igazságtalanságok és hazugságok olykor a kelleténél is jobban felborzolják a kedélyeimet, noha alapjában véve béketűrő embernek ismernek.
Bár mindig Debrecenben éltem, soha nem unatkoztam. Voltam itt fotós, reklámmenedzser a kozmetikai bizniszben, rendeztem népművészeti és képzőművészeti kiállításokat, terveztem alkalmazott grafikai munkákat, és sokáig dolgoztam a közművelődésben.
Az írás huszonéves korom végétől van jelen az életemben. Először Pap Gábor művészettörténész tanítványaként írtam a Művészet című folyóiratba, aztán mindenféle magazinokba, szak- és napilapokba, sokféle témáról. Az utóbbi húsz évben pedig jobbára az Elixír magazinnak írogatok. Mindig érdekeltek ugyanis a lélek és a világ azon titkai, amelyekre sem a kizárólag anyagelvű szemlélet, sem pedig a mifelénk gyakorolt tételes vallások nem adtak számomra kielégítő választ. Bizonyos fórumokon mindig óvatosan írom le, mondom ki az „ezotéria” szót, holott e szemlélet jegyében élem mindennapjaimat, írok, tanítok, gyógyítok-segítek embereket. Sokak szemében ez ugyanis olyan zagyvaságok tömkelegét jelenti, amelyeknek se füle, se farka, csak megzavarják az emberek fejét, viszont nagyon jól lehet keresni vele. Sajnos sok esetben igazuk van. De számomra ez egy olyan, szintetikus világlátást jelent, amely nem kötődik kizárólagosan egy világnézethez, valláshoz, filozófiához, viszont segít a világot kerek egésznek látni, amiben – ha akarjuk – jól is érezhetjük magunkat, sőt egészségesebbé, kiegyensúlyozottá válhatunk. Csak azokat a módszereket és tanításokat fogadom el, használom és tanítom, amelyek nem lila ködöket keltenek a fejekben, hanem segítenek a hétköznapokat jobban, emberibben megélni. És nem tagadom, nagyon, de nagyon kritikus vagyok e téren. A magasztos eszmék csak akkor érnek valamit, ha „lehozhatók” a földre, a mindennapokba. És persze, ha lélektanilag is hitelesek – ez is elengedhetetlen számomra. Erre napi szinten kapok bizonyítékokat, hiszen olyan emberek keresnek meg mostanában, akiken az ezoterikusnak is mondható pszichológia terápiás módszereivel tudok segíteni. Sajnos az, hogy jól keressek ezzel, nekem mind a mai napig nem jött be.
Talán mindennél fontosabb számomra az önismeret. Arról álmodozom, hogy talán eljön majd az az idő, amikor csak azok állhatnak emberek elé, azok taníthatnak, gyógyíthatnak, tölthetnek be vezető tisztségeket egy cég élén, – és uram bocsá’ – azok kerülhetnek vezető politikai pozíciókba is, akik az önismeretben legalább olyan szinten állnak, mint a szakmai felkészültségben. A másodikat kevéssé van lehetőségem megítélni, az elsőben viszont – az önismeretben – mélyen a sokat emlegetett bányászbéka alsó fele alatt leledzenek sokan azok közül, akikre fel kellene néznünk. Ez pedig már fizikailag is képtelenség. Na de ne a mások szemében keressük a szálkát, nézzük meg inkább, vajon nem csinos fedélszéket lehetne-e ácsolni a sajátunkban lévő gerendákból?
Talán ez utóbbi gondolat vitt arra, hogy könyvet is írjak. Első, boltokban is megjelent könyvem, az „Időkapu”, reinkarnációs és korregressziós terápiákról szól. Egyszerre ismeretterjesztő olvasmány és tankönyv azok számára, akik mélyebben szeretnének megismerkedni ezekkel a dolgokkal. A múlt ugyanis tapasztalatok, tanulási és gyógyulási lehetőségek végtelen tárháza lehet. E szempontból nincs sok különbség a mostani, és az előző életek tapasztalatai között. Olykor a reinkarnációt elfogadó terapeuta sem lehet biztos abban, hogy a mély transzban lévő kliens által átélt események a valóságban is megtörténtek-e valaha, egy másik korban és másik testben, de ez nem is olyan fontos. A fontos az, hogy ezek tudatában miként fogja másként élni a mostani életét?
Aztán menet közben született egy vékonyka verseskötet, és egy sor műfordítás a japán Meidzsi császár gyönyörű, versformába öntött tanításaiból. Ezeket kiadó híján magam nyomtatom ki, kötöm be, ha valakit érdekelnek.
Nagy fordulat, ajándék volt a számomra, amikor pár évvel ezelőtt egy szép napon – talán éppen februárban – beállított a győri Tarandus Kiadó tulajdonosa – olvasta írásaimat és hallgatta előadásaimat Budapesten –, hogy ugyan nem írnék-e nekik? Ettől kezdve töretlen, sőt baráti a kapcsolatunk, és 2012 karácsonyára már a negyedik közös „gyermekünk” is napvilágot, pontosabban könyvesboltokat látott.
Az első gondolatom – amelyből könyv is formálódott, az volt, hogy idestova hatvan évesen össze kellene gyűjteni, rendezni az előző évtizedek legjobb írásait. Nem volt könnyű összeválogatni, mennyi fér bele egyetlen kötetbe. Így született az „Utazások Ezotériában”. Szepes Máriának ajánlottam, akik személyesen is volt szerencsém ismerni. Több olvasóm azóta is az ezotéria egyfajta kézikönyvének tekinti, tematikai sokszínűsége okán.
Talán Mária néni szelleme ihlette a következő könyvet, „A Pilis-összeesküvés”-t is. Műfaji megjelölésem szerint ez egy „nem egészen fantasztikus regény”. Egy nem túl távoli jövőben, a totális fogyasztói társadalomban játszódik, ahol a kényelmes élet ára a teljes ellenőrizhetőség és manipulálhatóság – egy megvalósult Orwell-i vízió. Ez ellen lázad fel egy maroknyi hazánkfia. Szellemi sugallatok útján vezeti őket egy valamikori „tudó ember” szelleme. Fegyverük a tiszta lélek, a táltosok, sámánok, druidák ősi tudománya, a régi korok spirituális hagyatéka, amelyet a huszonegyedik század technikájának segítségével fordítanak a demagógia, a pénz és hatalom erőivel szembe. Ebben a küzdelemben fontos szerepet kapnak a Pilis hegység barlangjai, az ősi szent helyek, egy titokzatos könyv, egy kard, de főként a magyar királyok Szent Koronája. Hőseinkhez külhonból is csatlakoznak hasonlóan gondolkodó barátaik, hagyományőrző csoportok, és így, együttesen képesek a világ sorsán változtatni. A kalandokat, izgalmakat, sőt akció-jeleneteket sem nélkülöző regény egyaránt épít valós történelmi eseményekre és fikciókra.Olyan eseményeket mesél el, amelyek akár így is történhettek volna, és megtörténhetnek a jövőben is.
Egy élvezetes intermezzo, kis lazító örömködés volt ezután a kamaszoknak írott „Nem leszek nemecsek!” című könyvecske. A kiadó megjelölése szerint ez egy ifjúsági életmód-könyv. Szókimondóan, szemtelenül, tiszteletlenül megírva, úgy, amilyen maga ez a korosztály is – és ez így van jól. Nem baj, ha az idősebb korosztályok némely tagjai megorrolnak érte. Nem megnevelni akarom a gyerekeket, hogy olyanok legyenek, amilyennek a felnőtt világ máris elvárná tőlük, hanem azt szeretném, hogy úgy éljék meg a fiatalságuk örömeit, hogy se akkor, se később ne legyen belőlük „lúzer”, az élet árnyékos oldalán kullogó elveszett ember. Sokat elárul a könyv fogadtatásáról azt, hogy van olyan iskola, ahol az igazgató megtiltotta(!) a diákoknak az olvasását, míg másutt osztályfőnöki órákat tartanak, tartunk közösen belőle.
Talán „A Pilis-összeesküvés” is sejteti, hogy nem közömbös számomra a hazafiság, a nemzeti érzés sem. Valamennyien egyszerre vagyunk az Univerzum és az emberiség teljes jogú polgárai, és nemzetük tagjai. Ez pedig némi tisztánlátást követel meg tőlünk, ami bizony nem egyszerű. Ahogyan a legújabb könyvem, a Hajdúszoboszlók közelesen bemutatásra is kerülő „A csodaszarvas nyomában” című kötet ajánlásában írom:
„Lovas nép vagyunk, legalábbis annak tartjuk magunkat. Egy lovasnak pedig illenék megmaradni a ló hátán, nem pedig egyik oldalról átesni a másikra. Nemzettudatunkkal pedig rendre ez történik az utóbbi időkben. Az egyik oldalon a finnugor származás-elmélet van, amely szerint Európától idegen, nyugat-Szibériából származó, rénszarvastartó, halászó-gyűjtögető kis finnugor népecskék utódai vagyunk, míg a másik oldalon abban hisznek, hogy mi vagyunk a Föld őslakosai, minden nép és nyelv a magyarból ered. Középütt pedig a belső-Ázsiától kelet-Európáig húzódó nagy lovas-nomád birodalmak utódnépei és kultúráihoz kötődő elképzelések vannak. Természetesen mindenki körömszakadtig védi a saját igazát, a Tudományos Akadémia pedig végsőkig elszánt vitézként küzd omladozó bástyáin, a várat ostromgyűrűbe záró, másként gondolkodó hivatásos és amatőr régészek és történészek hadai ellen.”
Ez a történelmi esszé-kötet a történelem, magyarság-tudat, származás, mitológia, műveltség legkényesebb kérdéseit boncolgatja, a hivatalos történelemtudománytól az ezotériáig sokféle megközelítést, elméletet egybevetve, az elgondolkodtatás szándékával. Semmit sem erőltetve, meghagyva, hogy az olvasó a saját véleményét fogalmazhassa meg. Szó esik ős- és előtörténetünk vitatott kérdéseiről, kicsi és nagy történelemhamisításokról, sumérokról, szkítákról, avarokról, hunokról, a sokak számára mindmáig tabu hun-magyar folytonosságról, a honfoglalás körüli bizonytalanságokról – tőlem telhetően nem csekély történelmi ismeretanyagot felvonultatva, hol komolyan, hol humorral, iróniával.
A történeti rész az idők homályába vesző kezdetektől az államalapításig veszi sorra a történelem fehér és fekete foltjait, azaz az ismeretlen, és a tudatosan eltorzított, befeketített korszakokat és eseményeket. Nem holmi összeesküvés-elméletekről van itt szó, de mint tudjuk, a történelmet a győztesek írják, vagy a vesztesekkel íratják – de az ő elvárásaik szerint. Azaz nem szabad a kritikátlan hiszékenység csapdájába esnünk. Sorra kerül a „magyar” név illetve nyelvünk eredete, valószínű, vélt, és nem létező rokonaink, a Szíriuszról jött magyarságtól a már világszerte meghaladottnak számító finnugor származás-elméletig.
„László Gyula szerint voltak "rátelepült" és "közlekedő" nyelvek, amelyeken a szomszédainkkal beszéltünk, illetve átvettük a szavaikat. Nekünk ilyenek lehettek a finnugor szavak. Valójában sokkal kevesebb közös szavunk van, mint hinnénk. Ragozós nyelv is több van a világban. Ha tényleg bármiféle szorosabb rokonság lenne közöttünk, akkor a kultúránkban is kellene közös elemeknek lenni, de nincsenek! Nekünk nincs Kalevalánk, az övékéhez hasonló halászó-gyűjtögető kultúránk, rénszarvasaink, szampónk, varázsló kovácsunk, nem tartunk medvetort, főistenünk nem Numi Tórem, nem a Világügyelő Férfi, ők pedig nem voltak soha nomád lovasnép, nem tartják ősüknek Nimródot, nincs Nagyboldogasszonyuk, Fehérlófiájuk, csodaszarvasuk, turuljuk – és még sorolhatnánk.”
Érdekes téma a magyar ősvallás, a kereszténység és az ősi táltosság viszonya, a Szent Korona, ős-Buda és a Pilis számos rejtélye is. Külön fejezetek taglalják mitológiánkat, Nimród, Hunor és Magor történetét, a fehér ló, a csodaszarvas és a turul jelképiségét, de a mítosz igényével fellépő legújabb kori valós felfedezéseket és tényként előadott költött történeteket is.
Tudom, felmerül a kérdés, nem százszor lerágott csont-e, érdemes-e a magyar ős-és előtörténet e kérdéseiről újabb könyvet írni. Úgy vélem nem csak érdemes, hanem szükséges is. Összességében legalább százféle verzió jelent meg e kérdésekről az elmúlt két évszázadban! A különböző szerzők, a kutató hivatásos vagy amatőr tudósoktól az epigonokig, a naiv képzelgőktől a magukat Isten szócsövének gondoló látnokokig többnyire azzal a meggyőződéssel adják elő mondandójukat, hogy csak nekik lehet igazuk, mindenki más téves utakon jár. Ez a könyv nem ilyen. Sokféle elképzelést állít egymás mellé, kritikusan, olykor némi iróniával, de meghagyja az Olvasó döntési szabadságát. Azzal együtt, hogy lesznek, akik megorrolnak ezért.
A szándékosan nem szakkönyvi igénnyel, hanem annál könnyedebben, olvasmányosabban megírt könyvben természetesen megfogalmazom a saját elképzeléseimet is, de ezt sem szeretném dogmává merevíteni, sem pedig a tévedhetetlenség látszatát kelteni. Végül pedig eljutunk odáig, hogy feltehessük magunknak a legnagyobb kérdéseket: Mit jelent magyarnak lenni, és mi a magyarság szerepe a világ népeinek színpadán? Mi magyarok emberemlékezet óta a Nyilas csillagjegyhez tartozónak érezzük népünket. Talán nem árt befejezésül megnéznünk, mit is jelent ez:
„A Nyilas-típusú lelkiség lényege a szeretet és a szabadság. Cselekvő szeretet, és másokat is szabaddá tevő szabadság. Szeretet Isten (vagy bármilyen módon is hisz valaki az Egyetemes Létezésben) és felebarátaink felé. A Nyilas uralkodói jegy, de uralmát nem mások elnyomásával, hanem azok támogatásával tudja fenntartani. Nagylelkű és jóindulatú. Önzetlen adakozó és nagyvonalúan megbocsátó. Minden pozitív lelki és szellemi irányzattal szemben elfogadó, nem kirekesztő. Erős hitű. Igazságszerető, de nem a földi jog, hanem az isteni igazság vezérli. Szabad, nem szenvedheti a jogtalanságot, elnyomást és igaztalanságot. A Nyilas küldetése, feladata az Egyetemes Rend, Igazság és Szeretet saját példájával való hirdetése.”
Ha ezek a gondolatok továbbgondolásra késztetik a kedves Olvasót, nem dolgoztam hiába."
Kövesi Péter
Add Comment