2010 tavasza. Lassan melegszik az idő, noha reggelente még csillog a harmat a gyepen, és jól jön a hosszú ujjú kardigán… Hogy mi jut eszembe erről az időszakról? Akkoriban érettségiztem – noha nem sorolnám magamat a lázasan magolók közé, az felrémlik, hogy az osztályban, barátok között másról se esett szó, csak tételek, kérdések, vizsgaidőpontok forogtak közszájon.
Talán ezért maradtak meg annyira az akkori rádiós, tévés bejátszások, amelyekben egy egész más témát boncolgattak: Peking vajon az elvárt szint alá tudja-e csökkenteni a légszennyezést a várva várt olimpia idejére? (Meg talán azért is, mert ekkor már erősen reméltem, hogy kínaiul is fogok majd tanulni az egyetemen.)
Az viszont nem fordult meg a fejemben, hogy a kínai főváros szmogos, autóktól és emberektől hemzsegő utcáin, az olimpiai láz közepette valahol egy egyszerű taxisofőr furikázik kétségbeesve, ahogyan próbálja kibogozni életének összekuszálódott szálait, miközben igyekszik nem gondolni a levelekre, amiket mintha a túlvilágról írt volna neki egy idegen.
A taxisofőr csak egy ember a milliónyiból – és mégis különleges.
Legalábbis Susan Barker, az amerikai állampolgárságú, de kínai felmenőkkel rendelkező író szerint, aki Vang sofőrt tette meg nemcsak regénye jelen idejű főhősének, de egy évszázadokon átívelő történet kulcsfontosságú elemének is. Vang sofőrt, aki egy kétes jellemű párttitkár jómódú fiából lett az egyetemről kimaradt, egyszerű taxis, a pekingi ezrek egyike, akin nyugodtan keresztül lehet nézni az úti cél bemondása és a fizetés között. Vang sofőrt, akinek az élete addig telik a megszokott szürkeségben, amíg meg nem találja az első rejtélyes levelet az autójában.
Ettől a ponttól egyszerre követhetjük Vang életét a jelenben, és nyerhetünk bepillantást a titokzatos levélíró meséibe. Vang viaskodását passzív feleségével, makacs anyósával, hajdan kegyetlen, de mára agyvérzésben lebénult apjával, majd a küzdelmet egy ifjúkori tiltott kapcsolat szellemével egészen más életképek szakítják meg. A Tang-dinasztiabeli fővárosi szajha bőrébe bújunk, aki apja keresésére indul; a mongol megszállás és az éhínség elől menekülő fiú vagyunk; ágyasként próbálunk cselt szőni császárunk ellen… Történelmi korok és tragikus sorsok merevednek állóképpé a lelki szemeink – és Vang sofőré – előtt, miközben egyre erősödik bennünk a sejtés, hogy a végzet igenis létezik, és el nem kerülhető.
Barker, bár egyedileg közelítette meg a lélekvándorlás kérdéskörét, sok újat nem mond róla regényében; de nem is ez a fontos. Nem csupán esendő, hanem egyenesen gyarló, egyúttal a végletekig érdekes karakterekkel népesítette be világát, akik mindhiába próbálnak menekülni tetteik következményei és a sorsuk elől. Az igazi bravúrt mégis abban kell meglátni, ahogyan mesél. A szépirodalom és a szórakoztató történetek határán egyensúlyozik, és néha meg-meginog ugyan egy-egy túlzottan költői mondat, vagy oda nem illő trágár kifejezés, vulgaritás miatt, a végén mégis olyasfajta mesélővé válik, akit nem is olvasunk, hanem odakuporodunk mellé a karosszékbe, a kandalló elé, és csak hallgatjuk. Lehetetlen felfedezni, hol fordulnak át a történelmi tények és a jelenkori valóság az általa kitalált fikcióba, és bár sokan pont történelmi jeleneteinek valósághű voltát dicsérik, hozzám mégis a modern kori pekingi szál állt közelebb (noha talán csak azért, mert a modern kori Kínát magam is megjártam).
Mindenesetre kár, hogy egy ilyen nagy volumenű, minőségi szórakoztató irodalmi műben viszonylag sok nyomdahiba van – a regény gondosabb előkészületet érdemelt volna. A kínai kulturális sajátosságokat, idegen kifejezéseket magyarázó lábjegyzetet is kevésnek tartom, hiszen azok számára, akik nem jártak az országban, vagy nem sokat tudnak róla, sokkal több háttérinformáció kellene ahhoz, hogy maradéktalanul érthessék és élvezhessék a történetet.
Ezek az apró tényezők azonban kevesek ahhoz, hogy akadályozza az olvasást, különösen azok számára, akik kedvelik a műfajt, érdeklődnek a kínai kultúra, az ezotéria, esetleg mindkettő iránt. A terjedelemre való tekintettel viszont mindenképpen ajánlanék egy kényelmes fotelt és egy nagy csésze teát, mielőtt felütnéd a könyv fedelét!
Add Comment