Genocídium. Népirtás. Ez történt 1915-ben Törökországban, az örményeket szisztematikusan megsemmisítették, rengetegen haltak meg, a túlélőknek pedig meg kellett küzdeniük azzal, hogy ők életben maradtak, míg családjuk, barátaik szörnyű kínok között veszítették életüket.
http://smokingbarrels.blog.hu/2016/05/02/konyvkritika_aline_ohanesian_orhan_oroksege
Az írónő személyesen érintett az ügyben, nagyszülei túlélték a népirtást, egy árvaházban találkoztak, majd kivándoroltak az Egyesült Államokba, és ott kezdtek új életet. Aline Ohanesian történész, 9 éves korában mesélte el neki nagymamája családja történetét, amelyet most egy fiktív szerelmi történetbe ágyazva megosztott az olvasókkal. Iszonyatosan megrendítő könyv, amely nem a zseniális írói eszközei miatt maradandó élmény, hanem azért, mert minden fél szempontjából megmutatja, mi is történt a nem is olyan távoli múltban Törökországban. Nem ítélkezik az írónő, “csak” leírja, milyen események zajlottak, és a végén kifejezi azt reményét, hogy a közösen feldolgozott múlt lehetőséget ad arra, hogy a mély sebek idővel behegedjenek, és a gyerekek jövője számítson, ne a nagyszülők bűnei. Katartikus erejű alkotás.
Orhan nagyapja halála után teljes döbbenettel fogadja a család a hírt, hogy a házukat egy számukra ismeretlen idős asszonyra hagyta. Miután megtudja, hogy egy idősek otthonában él Amerikában, elmegy hozzá, hogy egyrészt megtudja, milyen kapcsolatban állt a nagyapjával, másrészt pedig mondjon le a javukra a házról. Nagyon nehezen tudja szóra bírni az idős hölgyet, Szedát, amikor azonban beszélni kezd, alapjaiban változik meg a fiú élete, mert szembe kell néznie a család és Törökország múltjával…
A történet fiktív, de mindenképpen jó döntést hozott a szerző azzal, hogy egy romantikus(nak tűnő) regényben írta meg nagymamája életének valóban megtörtént eseményeit. Egy tragikusan szép szerelmi történetet ismerhetünk meg az örmény lány és a török fiú között egy olyan korban, amelyben a két nép közötti végzetes viszály miatt ez halálos bűnnek számított. Több idősíkon játszódik a történet, egyrészt 1990-ben Orhan keresi a válaszokat a családi titkokra, másrészt pedig 1915-ben elevenedik meg a múlt, hogy aztán a végén összeérjenek a szálak. Nem dokumentumregényről van szó, de éppen attól lesz hiteles, ahogyan a fiatal lány és fiú szemszögéből nézve bemutatja, hogyan élték meg, ahogyan átgázolt rajtuk a történelem.
Nem vádol az írónő, inkább emlékezik, miközben egy nép sorsa sír az oldalakon. Letehetetlen a könyv, annyira magával ragadóan írja meg Kemál és Szeda történetét az alkotó, borzalmas dolgokkal kell szembesülnie a fiatal lánynak, a történelem itt bizony nem háttér, a kegyetlen valósággal találkozik családja deportálása során a későbbi túlélő, akinek iszonyatos terheket kell cipelnie hátralévő életében. Kemál hozzá képest kissé háttérbe szorul, de azért az ő szemszögéből is megismerhetjük a történetet, hogy aztán a végén egy meglepő fordulattal összeérjen a jelen és a múlt. Iszonyatos események sorjáznak elénk az oldalakon, a nők megerőszakolása, a férfiak megölése általános, de akad itt szülő nő hasának felmetszése, és megannyi borzalmas tett, megtépi a lelket rendesen a könyv elolvasása, amelyet csak kissé tud feloldani a regényes forma és a biztató végkifejlet.
Ha pusztán írásműként tekintünk a könyvre, nem kiemelkedő alkotás (jó színvonalú, de mégiscsak tucatregény lenne), azonban olyan erős érzelmi töltettel sikerült megtölteni a sorokat, hogy nem könnyű szabadulni a hatása alól. Csak a vége lett egy kicsit haloványabb, mint a regény többi része, de ennél nagyobb hibát nem nagyon tudok felróni neki. Nem zseniális, de fontos alkotás, amelyben az írónő méltó emléket állít nemcsak saját családjának, hanem az örmény nép tragédiájának is. Nem a világot akarta megváltani az írásával, hanem közelebb akarta hozni hozzánk a történelem ezen szomorú eseményét, és ez teljes mértékben sikerült is neki.
Azon túl, hogy szembesít a múltban történtekkel, komoly filozófiai kérdéseket is feszeget az alkotás, kezdve azon, hogy van-e Isten (nem csoda, hogy a túlélők elvesztették a hitüket, ennyi borzalom után), egészen addig, hogy betudható-e a háború “mellékhatásának” egy nép szinte teljes kiirtása. Rendkívül felkavaró könyvről van szó, amely azonban mégsem gyűlöletre szít, hanem megbékélésre biztat. Érdemes elolvasni!
Add Comment