Barion Pixel

Ez egy nem hétköznapi könyv a témáját tekintve. Vannak, akik hisznek a halálon túli életben, vannak, akik nem, és vannak, akik nem tudják, hogy mit gondoljanak. Az utóbbi csoportba tartozom én is, bár a szívem mélyén van egyfajta meggyőződésem arról, hogy lehet valami nálunk nagyobb rendszer, számunkra ismeretlen létezés a földi életen kívül is.

Ez a könyv különösen felkeltette az érdeklődésemet. A kis James, aki szintén Jamesként a II. világháborúban repült pilótaként. Elsőre meredeknek hangzik, és megszólalt bennem is a szkeptikus én: talán a szülők meséltek neki, talán olvastak róla valahol, talán direkt tömték a fejét ilyesmivel, és azért élte át a dolgot saját emlékként… de mégsem. Anélkül is tudtam, hogy nem erről van szó, hogy elolvastam volna a könyvet, és pont ezért vált számomra érdekessé. Van úgy, hogy az ember kötődik valamihez, valakihez vagy egy helyszínhez, anélkül is, hogy személyesen ismerné. Ez az érzés leírhatatlan, mélyről jövő, egészen a lélek mélyéről. Olyan, mint egy emlék, de mégsem az, mert nincsenek konkrét képek (olyanok nem, mint a kis James esetében). Inkább egy érzés, de más, mint amit a hétköznapok során megélünk, más, mint egy gyerekkori boldog pillanat, vagy a családi szeretet, vagy egy élmény. Ez valami egyszerre saját és idegen, ami nem ehhez az élethez kötődik. Ott van bennünk, de nem tudjuk igazán hova tenni. Mégis, amikor meghallunk egy dallamot, meglátunk egy képet vagy filmet, olvasunk egy történetet, elmegyünk egy olyan helyre, ahol elvileg még nem jártunk, akkor felszínre tör. Akkor egy pillanatig eggyé válunk vele, és bár érezzük, mégsem teljesen mi vagyunk azok. Aki tudja, hogy miről beszélek, annak nem kell különösebben elmagyaráznom. Sokszor elbizonytalanodom: csak képzelet vagy valóság? Az agy játéka vagy több annál? A gyerekek különösen fogékonyak erre, nem véletlenül mondanak világszerte nagyon sok furcsaságot, amit a szülők nem vesznek komolyan. 

James szülei komolyan vették a kisfiúk rémálmait és megmagyarázhatatlan emlékeit. Ahogy haladtam az olvasással, egyre meggyőzőbbé váltak az események. A tény, hogy a végén a régi James testvérével és bajtársaival is találkozott, és ők elfogadták annak, akinek gondolták, számomra bizonyíték volt. Nem tudom, hogy maga a pilóta tért-e vissza, vagy csak üzent általa, de a lényeg, hogy végül minden a helyére került, elvégezte a befejezetlen ügyet, és lezárulhatott egy fejezet a két James életében.

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *